Hírlevél
Kapcsolódó cikkek
| Dánfoki rock buli – a Torony Band-del |
|
|
|
|
– A mai rendezvény tér helyén 1997-ben még grund volt, itt tartott a Torony Rádió és a kulturális központ egy nagyszabású bulit „Rock a torony körül” címmel, zenekarunk ekkor lépett fel először. – Milyen zenét játszanak? – Elsősorban a hatvanas-hetvenes évek pop-rock slágerei szerepelnek műsorunkon, például Beatles-, Eric Clapton- és Santana-számok, a hazai zenekarok közül elsősorban az Illés és az Omega a kedvencünk. Nem a zenélésből élünk, így megengedhetjük magunknak, hogy olyan zenét játszunk, amit szeretünk. Együttesünk aktív zenészekből álló baráti társaság, ezért sem jellemző ránk a tagcsere. – A közönség hol hallhatja Önöket? – Elsősorban a megyéből kapunk meghívásokat: Békésről, Békéscsabáról, Gyuláról, Mezőberényből. Legközelebb május 21-én lépünk színpadra a Csaba Expón. – Kikből áll a zenekar? – Együttesünk hat tagú, nem mindenki békési. A dobnál Rigó János ül, ő békéscsabai; Szekeres László vokálozik és a ritmusszekcióban közreműködik; Adorján László basszusgitározik, ő gyulai; Rigó Tibor billentyűzik és énekel, ő mezőberényi; Szabados János gitározik és énekel; én szintén gitározom és éneklek. – A dánfoki nyitóbulira kilátogatók mit hallhatnak a Torony Bandtől? – A régi rock és pop slágereket, a megszokott igényességgel. Tőlünk sohasem fognak lakodalmas nótákat hallani – fejezte be nyilatkozatát Jónás János.
|




